HA5KFL, HA5KLR – Ha hívja: válaszol...
A címet nem találós kérdésnek szántuk, s a betű-szám kombináció sem valami titkos üzenet kódja. Újpesten sokan ismerik, mire képesek ezek a hívójelek. Többségük rádióamatőrként ismerte meg jelentőségüket. Neves „iskolájuk” a Tungsram Rádióamatőr Klub volt, illetve sok kis- és nagydiáknak ma is az. Szigorú, következetes, alapos tudást követelő tanítójuk Osztás József, nyugdíjas villamosmérnök.
Több mint ötven ével ezelőtt Pitvaros községben Osztás Jóska kisdiák nagybátyjától egy deszkalapra szerelt, egycsöves rádiót kapott ajándékba, amelynek áramforrása a szalmiáksós elem volt. Otthon petróleumlámpával világítottak, a villanyvilágítás számukra akkor elérhetetlennek tűnt. Így hát ez a rádió maga volt a hihetetlen csoda, a varázslat. S ez a varázslat életre szólónak bizonyult, sok ember örömére úgy, hogy ennek mások is részesei lehetnek.
Osztás József 1943-ban Budapestre kerülvén elektroműszerészként tanulhatta tovább a rádiózás titkait.
Évek múltán, amikor a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán tanult, számára természetes volt, hogy a kollégium rádiósklubjának tagja lett, és rádióamatőr hívójelet kapott. Ez a HA5AF volt.
Ő járt mindig a szerencse sarkában, vagy őt követte a szerencse? Máig sem tudja. De tény, hogy a diplomája megszerzése után az Egyesült Izzó félvezető fejlesztési főosztályán dolgozott. Az Egyesült Izzó bölcsője volt ekkor annak a magas színvonalú tudományos munkának, amelyet a világhírű Bay Zoltán professzor kutatása is fémjelzett. 1996. február 6-án volt ötven éve annak, hogy a Holdra felsugárzott rádiójeleket sikerült venni. Osztás Józsefnek a maga területén nem volt ilyen világraszóló tette, de munkájával ő is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült kifejleszteni az ipari és a kis zajú tranzisztorokat.
Aschner Lipót, az Izzó vezérigazgatója előszeretettel támogatta a rádióamatőröket, és támaszkodott eredményeikre, így például amelyek hozzájárultak az elektroncsövek fejlesztéséhez. A rádiózás szerelmesei arra törekedtek, hogy mind több és több fiatal jusson a rádiózás sokrétű titkainak birtokába, és szeressék meg a rádiózást. A klub tagjai számos rádiósverseny aktív szereplői voltak.
Osztás József életében a rádiózás életre szóló szenvedély. Missziónak tartja a fiatalok rádiós alapképzését. Büszke arra, hogy rádiós lányai, fiai dobogós helyre kerülnek a versenyeken. Legutóbb az augusztusi csillebérci rádiós tájékozódási futóversenyen három tungramos: Markó Szabolcs, Armos Zoltán, Arany István ért el kiváló helyezést. S hogy a rádiósok tevékenysége nem csak játék, arra bizonyíték a pápa budapesti látogatása alkalmával végzett munkájuk. Czirok András, Faragó Imre diákok, a klub tagjai nagy „erőbedobással” több ezer rádiós összeköttetést létesítettek a speciális (HG52JP) hívójellel. ”Jóska bácsi, úgy osztottuk a világot, hogy az csoda” – summázták lelkesen mesterüknek ténykedésüket.
Bizonyos, hogy mindezek életre szóló emlékek, mint azok az éter hullámain keresztül kötött barátságok, amelyeket Japánban éppúgy számon tartanak, mint például Svájcban vagy az USA-ban. Hiszen csodálatos dolog összeköttetést teremteni a világ ismeretlen részeivel, s barátokat tudni ott.
Osztás József csapata – beszélgetésünkkor – az 1996. február 24-i budapesti gyorstávírász-utánpótlás kategóriaversenyre készült. A klubba továbbra is szívesen várják a 10-14 éves lányokat, fiúkat, hogy megtanulják az amatőr rádiózást, s hogy öregbítsék az újpesti klub hírnevét. Szeretnék, ha lenne egy „gazda”, egy támogató, aki törődne velük, nem hagyná magukra, ugyanis a Tungsramból lassan már csak a név marad meg számukra.
Kérésük teljesítését sokan fogadnák örömmel.
— m — i —
Forrás: Újpest, IV. évf. 1. szám, 1996. január 6.